Category: magyar

Visszajelzés szinte semmi, mindenkit lefoglal a bejgliközeli
élményhalmaz, és/vagy futóbolondnak tartanak, akit jobb nem provokálni
– de sebaj, folytatom.

Tehát: Magyarország a társadalmi és morális csőd állapotában van. Ami
annyit jelent, hogy önként vállalt társadalmi és morális
kötelezettségeit teljesí­teni nem képes. A helyzet nem új keletű, hanem
krónikus – a csőd kifejezés annyiban félrevezető, hogy általában úgy
gondoljuk, csődbe az kerülhet, ami előzőleg nem volt csődben. Attól
tartok, Magyarország csődben született ország és soha nem volt sem
társadalmilag, sem morálisan fizetőképes.

Ez nem jelenti azt, hogy Magyarország minden lakosa ebben az
állapotban lenne… talán még azt sem, hogy a többségük ebben az
állapotban van – de azt igen, hogy a Kárpát-kemence közepén
elhelyezkedő geopolitikai alakulat területén lakó emberek semmiféle
értelmezhető módon nemzetet, népet, országot nem alkotnak.

Miért fontos ez? Azért, mert az a tömegmozgalom (legyen bármely
kicsiny is, akár egy “törpeminoritás”), amelyik az ország gondját
valamiféle demokratikus hagyományhoz való visszanyúlás által képzeli
enyhí­teni, az üres levegőbe nyúlkál, és eredményei is ennek
megfelelőek lesznek.

Mint már emlí­tettem, alapvető, hogy azt ami van, csak az után lehet
egyáltalán megpróbálni megváltoztatni, hogy felismertük és nevén
neveztük azt, ami van.

Magyarországon nem helyreállí­tani lehetne a köz társaságát, hanem
megteremteni – már ha ez egyáltalán lehetséges. Ugyanis nem egyszerűen
a nulláról, de jelentős minuszból kellene elindulni.

Egészen pontosan ezért nem sikerült a rendszerváltás: mert a
tartozások feltérképezése (a legnagyobb tétel a magyarországi
holokauszt, a második talán Trianon, talán a komcsi diktatúra), és a
fizetésképtelenség bevallása nem történt meg. így aztán tisztességes
csődeljárást sem lehetett lefolytatni.

***

Mindenki azon dolgozik, amin akar – én úgy gondolom, hogy a nép közös
társaságának megteremtése, a nemzeti értelemben vett ország
kialakí­tása idejétmúlt és érdemtelen vállalkozás. Időszerűbb és
érdemekkel is kecsegtető munkához célszerű előbb nagyobb (globális) és
kisebb (személyes) látószöggel is szemügyre venni a helyzetet,
amelyben találjuk magunkat.

Semmi újat nem fogok mondani.

Globális nézőpont:

Egy Föld, hétmilliárd ember. Ennek durván az egytizede napi szinten
éhezik, nem minden nap engedheti meg magának, hogy jóllakjon.
Ugyanakkor a földi javak 85 százaléka felett a lakosság leggazdagabb
10 százaléka rendelkezik. És ezen belül a leggazdagabb 1 százalék
birtokolja minden földi javak 40 százalékát.

í­m nem csak kenyérrel él az ember.

A Föld  lakosságának több mint a fele városban él, persze többnyire
nem európai értelemben vett városokban. És a Föld lakosságának jóval
több mint felének az életideálja a jóléti fogyasztói társadalom. Sok
ennivaló, sok tévécsatorna, sok kacat.

A szuverén, felnőtt, életét ismerő és kezében tartva formáló kisebbség
méretének megbecslése már nehezebb. Némi véleménykutatás és sok
töprengés után arra jutottam, hogy az ilyen emberek nagyobb arányban
fordulnak elő a harmadik világban (a brutális létbizonytalanság egyéni
és társadalmi szinten is erős szelekciós nyomást gyakorol), hogy a
szuverén és a rabszolgatartó/rabszolga csoport közötti átmenet
viszonylag széles és több dimenzió mentén is igen fokozatos… és hogy
a szuverén csoport aránya globálisan valahol egy ezrelék és 10
százalék között lehet. Ha fogadni kéne, azt mondanám (mert
javí­thatatlan optimista vagyok), hogy egy. Minden századik ember.

Személyes nézőpont:

í­llí­tom, hogy hiteles politikai cselekedetekre az képes, aki szuverén,
felnőtt, életét ismeri és kezében tartva formálja.

í­llí­tom, hogy a jelen helyzetben a hiteles politikai magatartás
előfeltétele mindenféle nemzeti, népi fantazmagória, képzelgés,
érzelmi gubanc elengedése.

í­llí­tom, hogy ma a hiteles politikai cselekedetek két célra irányulhatnak.

Az egyik a szuverenitási szempontból az átmeneti csoportban lévő
embertársaink elmozdí­tása az elégséges szuverenitás irányába. Ide
tartozik a gyereknevelés és általában a világos beszéd, illetve a
hiteles létmódok példaértékű gyakorlása.

A másik a szuverén emberek hálózatainak, kapcsolatrendszerének
erősí­tése, támogatása, szorosabbra és élőbbre, működőbbre szövése. Ide
tartoznak a törzsi jellegű vállalkozások, az aktí­v közösségépí­tés, a
bizalmon alapuló cserekereskedelem, illetve a szuverén kisközösségek
kommunikációjának, együttműködésének segí­tése.

Köszönöm a figyelmet.

(folyt. köv.)

Utóirat:

Még egy ajándék: í­me, egy szemelvény Viktor Pelevin “Generation P”
cí­mű könyvéből. A szöveget a könyvben Che Guevara szelleme diktálja le
a hetedik mennyországból, egy táncoltatható asztalka által végzett
automatikus í­rás segí­tségével, egy politoxikomán költőből lett orosz
marketingszakembernek. Nehéz, de megéri.

AZ IDENTITYZMUS MINT A DUALIZMUS LEGFELSŐBB FOKA

Pár napja kaptam egy levelet a Magyar Szolidaritás Mozgalomtól.

Azonnal válaszoltam, a következőképpen:

Kedves lánclevéltársak, kedves barátaim!

Ma reggel kaptam meg az alább idézett levelet, és egyszercsak érezni
kezdtem, hogy most jött el a pillanat: morális kötelességemnek érzem,
hogy a véleményemet nyilvánosságra hozzam. Kérlek, küldjétek tovább a
levelemet mindazoknak, akiknek az érdeklődésére számí­that, még akkor
is, ha nagyon nem értetek vele egyet. A bizalomvesztés nélküli
nézeteltérés képessége a potenciális jó Magyarország megvalósí­tásának
nélkülözhetetlen előfeltétele.

A véleményem a “Szolidaritás Mozgalom” leveléről sommásan a következő:
egy halom naí­v butaságra, tévedésre és hazugságra nem lehet
forradalmat épí­teni. Ahhoz, hogy megváltoztassuk, ami van, először
világosan át kell látni és a nevén kell nevezni azt, ami van.
Valójában ezt nevezik úgy, hogy positive thinking.

Nem szeretném túlrészletezni, de még annyit: aki ezen a környéken az
utóbbi több mint 1000 évben bármikor, néhány röpke finoman
reményteljes pillanattól eltekintve (a lottószámok a teljesség igénye
nélkül: 48, 19, 45, 56, 89) azt hitte vagy hiszi, hogy létezik valami,
amit jogosan Magyar Köztársaságnak lehetne nevezni, aki azt képzelte
vagy képzeli, hogy az életének bármikor is bármiféle szilárd
keretrendszere volt, aki azt gondolta vagy gondolja, hogy a törvények
bármikor bármit is garantáltak volna (holott valójában mindenkor a
hatalmi önkény új ruhadarabjai voltak, amelyek lakosságtársaink
jelentős részét mindenkor sikeresen győzték meg arról, hogy a kirány
nem meztelen), aki úgy vélte vagy véli, hogy itt bármikor bármiféle
független intézmények lettek volna, az naí­v, vagy buta, vagy buta és
naí­v, de leggyakrabban olyan ember, aki egyben bekapta és lenyelte
valamelyik éppen esedékes maszlagot, mert életének alapvető
gyökértelenségével és isteni bizonytalanságával szembenézni gyáva. Ami
egyébként nem olyan nagy baj… de kéne kezdeni vele valamit.

Leszögezem: nincsen, és a belátható múltban soha nem is volt Magyar
Köztársaság (vagy akár Magyarország), nincsenek és nem is voltak soha
múló hányinger nélkül törvénynek nevezhető szabályok, nincsenek és nem
is voltak független intézmények: különféle módon becsomagolt
szarkupacok voltak (Hamvas Béla kenyőcsnek nevezte ezt: az ideológiát,
amely a hatalmi gépezet csikorgó alkatrészeit keni, hogy jobban
járjanak).

Orbán őrült ugyan, de nem kirí­vóan, legfeljebb kicsit másként
őrültebb, mint az elődei, a bandája pedig egészen pontosan annyira
ördögi, mint szinte akármelyik korábbi banda.

íœdvözlettel,
holist

Ví­g harácsonyt, Eris kegyelmébe ajánlom magunkat.

Egy ajándék í­gy az ünnepekre: a mellékelt mp3-ban Sickratman új
lemezének szerintem legjobb darabja. Remélem, a kedves mester is
elfogadja, hogy ez fair use. Akinek tetszik, vegye meg az egész
lemezt, van még rajta pár jó, tanulságos darab. Elsőre vicceskedésnek
tűnhet, de igazából ez nem más, mint őszinte, kőkemény rock’n’roll.

sickratman_-_a_nagy_en_-_02_-_olyan_uli

A szövege a dalnak pedig a következő:

“Olyan üli, ja, borult a helyem itthon
Folyamatos együtthideg, el is untam, ó
Mégse megyek el én sehova innen
Megtaláltam én a helyemet itt benn
Ez a napi mozi pont az ami nekem jó

Hullott keveset és kifeküdt a hajhulla
íšjabb öregségi pixel nőtt az arcomba
Mégse száműzöm a lelkemet innen
Ezek a tulajdon romjaim itten
A tükörre hányok s előbugyog nehány szó

Na’on kicsit sem játszódsz már válván munkává
Na’on kicsit sem látszódsz már, s már-már kivagy, várván ki vagy

Hogyha találkoznék magammal az álmomban
Megkérdezném tőlem, na öregem akkor mi van?
Odakapott bizony kicsit a kozma
Lehetőségmenüm mind lefokozva
Az sem érdekel már, amit szórok cukor, só?

Na’on kicsit sem játszódsz már válván munkává
Na’on kicsit sem látszódsz már, s már-már kivagy, várván ki vagy

Kérném Istentől, hogy vegyen újra lajstromba
Mondja meg, ki vagyok, ám félek, hogy azt fogja
Mégis, mi a fenét tehetek érted
Elég régóta már örökre véged
Mit figyeljek rajtad, s mért lenne az nekem jó?

Na’on kicsit sem játszódsz már válván munkává
Na’on kicsit sem látszódsz már, s már-már kivagy, várván ki vagy.”