”Üres az a filozófiai beszéd, amely nem gyógyí­t egyetlen emberi gyötrelmet sem. Épp, ahogy semmi haszna az orvoslásnak, ha nem űzi el a test betegségeit, a filozófiának sincs haszna, ha nem űzi el a lélek szenvedését.”
Epikurosz

Üdvözöllek!

Nehézséget okoz megállapí­tanod, mi érdekel igazán?

Nem találod a helyed?

Zavar, hogy sokat unatkozol vagy aggódsz?

Úgy érzed, eltévedtél, elakadtál?

Nem tudod pontosan, ki vagy?

Filozófiai alapú segí­tő beszélgetést, együttlétet ajánlok.

Amikor nehézségeink támadnak,

Ha a világ kihí­vás elé állí­t bennünket, többnyire felkapcsolunk. Totális készenlét üzemállapotba állunk, a racionálisabbak áttekintik a rendelkezésre álló erőforrásokat, kicsit ugrálunk, csinálunk pár bokakörzést bemelegí­tésnek, aztán döntünk és cselekszünk, gyorsulni kezdünk a cél felé: a megoldás felé, amitől, gondoljuk, majd nyugtunk lesz megint. Van, hogy ez beválik, de gyakran csak ideig-óráig.

Amennyiben tartósabb megoldásokra vágyunk, cselekedjünk épp ellenkezőleg:  lassí­tani érdemes.

Lassí­tani, sőt, akár teljesen meg is állni egy időre.

Nem menekülni, nem cselekedni.

Megállni.

Körülnézni.

Lassan.

Lépésről lépésre engedni, hogy friss kép alakuljon ki.

Talán a kihí­vás nem is olyan fenyegető, vagy igazából nem is kihí­vás, hanem lehetőség.

Vagy akár ajándék.

Fura dolog a figyelem. Tonális összetettségében a zenei hangra hasonlí­t. Nyugodt, fókuszált, józan és derűs figyelem szükségeltetik. Érdeklődésünk tárgya gyakran szenvedélyes érzelmeket is ébreszt bennünk. Filozófusként finom csippentőfogással eltartjuk magunktól, és egy veterán természetbúvár szelí­d, barátságos kí­váncsiságával és merengő humorával tekintünk rá. Talán félhangosan még dudorászunk is hozzá valamit.

Jómagam úgy vélem, ha lehet egyáltalán mondani valamit arról, hogy mire való az ember, akkor azt, hogy az ember éneklésre született. íšgy látom,  aki tényleg jól érzi magát a bőrében, az akármit is csinál: énekel. És lehet, hogy táncol is.

Az emberi élethelyzetekre alkalmazva a filozófiai megközelí­tés néha olyan, mint afféle fordí­tott empátia. “Mi lenne, ha ez nem az én élethelyzetem lenne, hanem valaki másé? Mit gondolnék, ha, ahogy az angol mondja, nem lenne kutyám az adott futamban? Milyennek látnám, ha ez nem az én tragédiám, hanem valaki másnak a ví­gjátéka lenne?” Ami nem jelenti azt, hogy filozófiai morfondí­rozás közben tilos elérzékenyülni: ha erős érzelmekkel találkozunk, tisztelettel és türelemmel bánunk velük, és amikor már megengedik, ugyanazzal a játékosan érdeklődő szemmel vesszük szemügyre őket.

Segí­tek neked abban, hogy ezt a gondolkodásmódot a saját életedre, dolgaidra (vagy bárki máséra) alkalmazd, és ha mindkettőnknek megfelel, gyakorolhatunk együtt, amí­g már önállóan is megy, vagy amí­g úgy döntesz, hogy elég.

*

Miután megszülettem, az életem vett pár meredek fordulatot az eleje táján, í­gy aztán, mondjuk úgy, általában nem a legjobb formámat hoztam.

Fogalmam sem volt, hogy mit akarok, de azt elég pontosan tudtam, hogy mit nem.

így lettem (tizenhét évesen) disszidens. Angliában kértem és kaptam menedékjogot. Kilenc évig éltem ott.

Közben  szereztem két diplomát filozófiából egy jónevű egyetemen. Aztán az élet áramló örvényei, amelyekre akkoriban többé-kevésbé rábí­ztam magam, visszavittek az óhazába, ahol ezután segí­tettem felépí­teni és aztán lebontani egy családot, majd odataláltam a jelenlegi családomba, amiben elégedett vagyok.

Egészen a negyvenes éveim közepéig nem igazán tudtam, ki vagyok, í­gy az életemet hosszú időn keresztül az határozta meg, hogy mi nem akartam lenni, hogy milyen homályos elgondolásaim voltak az irántam támasztott elvárásokról, meg hogy mi esett jól.

Szerencsés kalandok sora kellett ahhoz, hogy fokozatosan életképes viszonyt alakí­tsak ki a működési zavaraimmal, és hogy néhány különösen önkárosí­tó szokásomon hangoljak egy keveset. Volt köztük sok gyereknevelés (nyolc gyerekem van, a legidősebb 26, a legfiatalabb 3 éves), többféle terápia, testmunka, sámáni trükközések, vitatkozás és közösségépí­tés az interneten, egy 200-éves vályog parasztház felújí­tása, most újabban egy kisvárosi családi ház lakályossá tétele, meg a playback szí­nház, és mindig aránylag sok zene.

Bár az egyetem összességében inkább kellemetlen élmény volt, azért sok érdekes gondolkodó szövegeit olvastam, másokkal találkoztam és beszéltem is, és azt hiszem, tanulmányaim során legalább ezt a fontos, bár egyszerű leckét megtanultam:

Ha tényleg meg akarom találni a tájékozódási pontokat, akkor jól teszem, ha nem bí­zom a nyilvánvalóban, és megpróbálok friss szemmel tekinteni mindenre. Ez a meta-orientációs válasz.

Több mint húsz évvel később úgy látom, ez a tudás máig hasznosul: új, fontos dolgokat tanulok az életem középpontjához közel eső témákról, és bár ez nem csak annak köszönhető, hogy megtanultam valamiféle “filozófiai technikát”, mégis, a gondolkodásmód, amit meghökkentő, felzaklató helyzetben elő szoktam venni, fontos szerepet játszik benne.

*

Dolgozhatunk a tatai irodámban, vagy nálad, esetleg máshol.

Az első, szabadkasszás alkalom 90-perces szokott lenni; célja, hogy eldöntsük, hogyan tovább.

Ha mindketten úgy döntünk, hogy folytatjuk, akkor megállapodunk a keretekről. Aránylag rugalmas vagyok.

Ha eddig elolvastad, gondolom valamennyire foglalkoztat a dolog. í–rülök, ha megí­rod.

Fuchs Brúnó
mezí­tlábas filozófus

holist@gmail.com

*

Köszönetet mondok feleségemnek, Verának.