
Okostóni // Smart Aleck

Van itt, a közeli állomásépület falán, egy emléktábla.
Már talán pár éve is figyelem, hogy a kövek, amiket a tábla alatti párkányra szoktunk helyezni, újra és újra eltűnnek. Újabban pedig azt is észrevettem, hogy napközben gyakran egy furgon parkol a tábla előtt, a járdán, úgy, hogy teljesen eltakarja azt.
Nemrég egyik reggel elindultam a szokásos portyámra: a kis, kétkerekű kordé, amit húzok, valójában bicikli-utánfutó, de gyalog is remekül használható. Elsétálok a piacra, a henteshez, bemegyek a boltba is, aztán hazahúzom a zsákmányt. Szeretek a zöld utakon, a patak mellett meg a réteken menni: nálunk szerencsére az út jórésze megoldható ilyen ösvényeken. Visszafelé a nedves fűben mezitláb jöttem aznap, és amikor megérkeztem az állomáshoz, kedvem támadt utánajárni, mi történik a köveinkkel.
Azért persze tudom, hogy meghökkentő látvány lehetek sokaknak: ötvenes, köpcös fószer egy fekete műanyag taligát húz maga után benne élelemmel, és a fején fejhallgatóval, vidáman vigyorogva ballag mezitláb a harmatos, hideg fűben. Így aztán visszavettem a szandálomat, mielőtt bementem és feltettem a kérdéseimet a pénztárosnak. Azt válaszolta, ő erről semmit sem tud, így nem áll módjában segíteni. Kérdésemre, hogy akkor kitől kérdezzem meg, azt mondta, próbálkozzak a forgalmi irodán, az állomásfőnöknél.
A forgalmi irodán barátságos szőke hölgy fogadott, aki először is biztosított róla, hogy nem ő az állomásfőnök, – aki nincs is bent éppen – , de aztán azért megkérdezte, hogy milyen ügyben keresem. Elmeséltem neki a tapasztalataimat, és azt is hozzátettem, lehet, hogy a személyzet egy olyan tagja távolítja el újra és újra a köveket, aki nem tudja, hogy a zsidóknál a kövek elhelyezése régóta szokásos kegyeleti aktus.
Azt mondta, ő tisztában van ezzel a szokással, és biztos, hogy a köveket nem az állomás személyzete veszi le, inkább sajnos ezek a mai fiatalok. Megköszöntem a segítségét és hazamentem, de előtte még felraktam a párkányra két követ.
Mindez talán három hete történt. Az a két kő azóta is ott van.
És a furgon se parkol már a tábla elé.
*
On the wall of the nearby station, there is a memorial plaque. It says: “In memory of the Jewish citizens deported from Tata on June 6, 1944 – Tata Town Municipality, 2014”.
I guess it’s been a few years now: every once in a while we place stones on the ledge below the plaque, and then they disappear. More recently I’ve also noticed that during the daytime, on most days there is a van parked on the pavement in front of the plaque in such a way that it is completely occluded.
A little while ago I set off on my usual morning outing: the two-wheeled little cart that I pull along is actually a bicycle trailer, but it works just as fine on foot. I walk to the market, to the butcher’s and I go to the supermarket, too, and then I pull the victuals home. I prefer to walk along greenways, meadows and the stream: luckily, in our town much of the journey can be arranged along such paths. On the way back, I was walking barefoot in the dewy grass until I arrived at the station. It occurred to me to try and find out what happens to our stones.
Of course I know that I’m probably a startling sight for many people: a podgy fellow in his fifties pulling a black plastic cart full of food, with headphones and a jolly smile, plodding along with no shoes on in the cold, wet grass. So I put my sandals back on before I went in and put my questions to the lady in the ticket office. She told me she knew nothing about the matter and was therefore unable to help me. When I asked who could help me, she told me to try the stationmaster.
At the stationmaster’s office I was met by a friendly blonde lady who first of all assured me she was not the stationmaster, who was not around, but then asked me what I wanted. I told her about my observations and added that perhaps a station employee had been removing the stones because they didn’t know about the old Jewish custom of placing stones as tokens or remembrance.
She told me she was fully aware of the custom, and she was totally certain the stones were not being removed by station staff, more likely, unfortunately, by these young people today. I thanked her for her help, but before I did, I put two stones on the ledge again.
All of this happened about three weeks ago. Those two stones are still there.
And the van doesn’t park in front of the plaque any more, either.
One sunny autumn afternoon the devil was walking home through the forest with a leisurely gait. He’d just been to a wedding, where he feasted until he could eat no more, and also partook of the wine to the best of his ability. Glancing around, he whistled a little tune, and then, right next to the path, he noticed a small heap of wild pears. He laughted out loud and opened the front of his pants, saying to himself: “Oh, wild pears! What’s the use?”, and with a joyful sigh he pissed on the fruit.
A week later fine drizzle, cold wind and distant thunder found the devil in the forest one again. He held his collar together with one hand and kept his threadbare cap on his head with the other as he scurried along, panting a little. He had not eaten in days and his belly was aching with hunger.
Suddenly, he noticed the heap of wild pears. He stopped, looking at the fruit on the ground thoughtfully, then he squatted down and picked a pear from the top of the heap. “No piss on here!”, he pronounced, and devoured it in two bites. Then he picked up a second one… “No piss on here, either!”, he said, and ate that one, too. He picked up a third pear: “No piss on here, either!”
He kept on squatting there until he had eaten all the wild pears. Then he gave a sigh and a groan as he raised himself up again, and hurried on.
*
I heard this story as a child, and it has kept coming to mind ever since. Sometimes I also tell it. Like right now.
What is this story about?
For me, firstly, it is about life: the inevitable ups and downs. It’s not all beer and skittles. Unpredictable changes can happen at any time, and if you disrespect the little things, you don’t deserve the great ones… if you believe that you are secure, that very belief puts you in danger.
Secondly, though, and it seems to be the deeper meaning, it is about the splitting type of pseudo-personality. About the kind of person for whom everything (and everyone) is either perfect or totally rubbish. The only trouble with that is that nobody and nothing is ever fully perfect, or bad to the core. So this kind of person is eternally disappointed: they cannot have what they want, as it doesn’t and cannot exist.
Perhaps the story could be entitled The Hungry Demon and the Wild Pears.
But who had gathered the wild pears into a heap?
//
Egy napos őszi délutánon az ördög hazafelé baktatott az erdőben. Lakodalomból érkezett, ahol alaposan telezabálta magát, és jócskán ivott a borból is. Nézelődött, fütyörészett, majd az ösvény mellett észrevett egy kis kupac vadkörtét. Elröhögte magát, megoldotta a nadrágja elejét, és azt mondta magában: “hah, vadkörte, vackor, mit nekem az ilyesmi! Semmire se jó!”, azzal jólesően lepisálta a kupacot.
Egy héttel később aztán a szemerkélő eső, a hideg szél és a távolból hangzó mennydörgés megint az erdőben találta az ördögöt. Egyik kezével a kabátja gallérját fogta össze, a másikkal a foszlott kucsmát nyomta a fejéhez, úgy igyekezett, enyhén lihegve. Napok óta nem evett, csikarta a gyomrát az éhség.
Egyszercsak meglátta a kupac vadkörtét. Megállt, elgondolkodva nézte a gyümölcsöt a földön, aztán lekuporodott, és felvett egy körtét a kupac tetejéről. “Ez nem pisás!” állapította meg, és két harapásra végzett is vele. Aztán felvett egy másikat… “Ez se pisás!”, mondta, és megette azt is. Jött a harmadik: “Ez se pisás!”
Egészen addig kuporgott ott, amíg az összes vadkörtét meg nem ette. Aztán felsóhajtott, egy nyögéssel talpra állította magát, és elsietett.
*
Gyerekkoromban hallottam ezt a mesét, időnként azóta is eszembe jut, van, hogy én is elmesélem. Például most is.
Miről szól ez a történet?
Nekem, egyrészt, az életről szól: egyszer hopp, másszor kopp, addig nyújtózkodjál, ameddig a takaród ér, ki a kicsit nem becsüli, és így tovább. Kiszámíthatatlan kanyar akármikor jöhet, aki elhiszi, hogy biztonságban van, az éppen ezzel teszi ki magát a veszélynek.
Másrészt viszont, és ez tűnik a mélyebb értelemnek, a hasító típusú álszemélyiségről szól. Akinek minden (és mindenki) vagy tökéletes, vagy úgy szar, ahogy van. Amivel csak annyi a gond, hogy senki és semmi nem tud sem maradéktalanul tökéletes, sem minden ízében rossz lenni. Így aztán az ilyen ember újra és újra csalódik: soha nem kaphatja meg azt amire vágyik, mert az nincsen, és nem is lehet.
Talán az is lehetne a történet címe, hogy Az éhes démon és a vadkörte.
De ki rakta kupacba a vadkörtét?
body of war body of peace
mine is a body of war
mine is a body of war
mine is a body of war
geared for want pain loss death
ever vigilant wrathful fire
fertile embers of fear
ash sadness
i am a body at war
i am a body at war
i am a body at war
quick to retaliate
spreading propaganda
venturing forth into madness
lost in the woods
silence makes an inroad
there is a rivulet of enoughness
that widens brightens into an invincible sun
Great Mystery
mine is a body of peace
mine is a body of peace
mine is a body of peace
full of life ready for adventure
open for tenderness and joy
secure and trustful
golden gratitude
i am a body at peace
i am a body at peace
i am a body at peace
*
corpus belli corpus pacis
az enyém háború teste
az enyém háború teste
az enyém háború teste
mindig csak a nincs meg a fáj meg volt meg a meghalt
örökkön őrködő pusztító haragos tűz
félelmem termékeny parazsából
hamu szomorúság
testem a háború
testem a háború
testem a háború
gyors ellencsapású
propagandával is operáló
sekély őrületből a mélybe bátran rugaszkodó
erdőben tévedt
behatol a csönd
becsurog pici éppen elégség
mindgyőző nappá szélesedik fényesedik majd
Nagy Titokzatosság
az enyém a béke teste
az enyém a béke teste
az enyém a béke teste
a kiváncsi élettel teli kész a kalandra
nyílt ajtón jön a gyöngédség az öröm be a házba
biztonságban és bízón
hála arany hála
testem a béke
testem a béke
testem a béke
odaadom csak adj cserébe
egy kicsi semmit
kell nekem
nincs más ami az ürességet
úgy töltené be kedvesem
egy kicsi semmit adj nekem
elviheted csak hagyj helyette
magadból
egy kis falatot
ha erre jársz majd és hiányzik
mindegy lesz hogy melyik nap jársz itt
ígérem tőlem megkapod
tiéd lehet mert az emléke
éppen elég
ha megmarad
vidd amerre a szelek visznek
s ha rádtalál az alkonyat
tarts meg magadnak magadat
earth in air
soil borne by wind
seeds spores tiny creatures
idea into matter
unabating storm
resentful harshness
hard forcefulness
lady on a flying horse
sword swings altar splits
subtlety in material things
sneaky fingers
swift mind
thriving in dissent
negotiator
risk of madness
propensity to evil
hard-eyed retributor
fountain of chaos
wisdom’s low wisper
the heart may grow ears
time to speak up
divestment of falsehood
true speech
*
Kardok Királynője
föld a levegőben
szélben szálló por
magok spórák apró lények
gondolatból forma
múlhatatlan vihar
kíméletlen sérelem
súlyos erőszak
hölgy repülő lovon
kard lendül oltár hasad
anyagi síkon kifinomultság
lopakodó ujjak
gyors elme
viszályban nyertes
békecsináló
kerülgető őrület
gonosz hajlam
büntetésben könyörtelenség
káosz forrása
suttogó bölcsesség
fület növesztő szív
a hang hallatásának ideje
a hamisság levetkezése
igaz beszéd
Great Oath of the Snake
Sweet Mystery
Haven of Peace
Source, world undying
to you I pledge myself
Wonder
the capacity to seek
life’s first gift to space
she is the goddess who pours forth
who manifests
plenitude, variation, diversity
attention, interest, adventure
she is the fountain of life
her dark companion is Apathy
the inescapable end
he is the god of passing
master of loss
parting, unbeing
silent, motionless, cold
he is the opener of space
Joy
the possibility of pleasure
life’s second offering to space
is the goddess who elevates
she is friendliness, familiarity, love
she is ecstasy, passion, abandon
her shadow is Pain
ingress of suffering
he is the god of sickness and healing
he is the father of separation
bitterness, convulsion, grief
ocean of cleansing tears
Balance
presence of mutual benefit
the third stone life threw into space
the goddess of connection
of giving and receiving
of taking and surrender
she is art, above all else
the art of life
her counterweight is Confusion
the undermind currents
lord of fear
intrusion, madness
chaos vengeful and overpowering
instinct, ferocity, hunger, need
he is strength and he is weakness
forlorn, forsaken, alone, cut away
Fairness
the way af consideration
life’s fourth flower blossoming
the goddess of awareness
of sense inward and outward
of distinction and pattern
she is knowledge, queen of reason
her adversary is Greed
violence and coercion
the god of war
protector of slaves and slavers
grand executioner and the convicted
persecutor and prey
merciless, uncaring,
predatory
Freedom
the infinite paths of action
life’s final, fifth endowment
the goddess of light
choice, responsibility, commitment
vocation, inheritance, tradition
she is fate undecided
to shape and be shaped
her twin is Bondage
routine and resignation
timekeeper of monotony
in his tower of clocks
witherer of the heart
timedrainer
gravedigger
the cage that holds minds
beyond that cirle of ten
only Great Mystery
Source, world undying
to you I pledge myself
*
A Kígyó tanúbizonysága
Édes titokzatosság
Béke menedéke
Forrás, haláltalan világ
Hozzád intézem magam
Kiváncsiság
keresés képessége
az élet első ajándéka a térnek
istennő, aki bőséget
változatosságot, sokféleséget
figyelmet, érdeklődést, kalandot
kiáraszt és anyagba vetít
élet kútja ő
sötét társa Közöny
elkerülhetetlen vég
elmúlás istene
veszteség, elválás,
nemlét ura
néma, mozdulatlan, hideg
tér feltárója
Öröm
élvezet lehetősége
az élet második adománya
istennő, aki felemel
barátságosság, családi kötelék, szeretet ő
extázis, szenvedély, önfeledtség
árnyéka Fájdalom
beömlő szenvedés
betegség és a gyógyulás istene
elkülönülés atyja
keserűség, görcs, gyász
tisztító könnyek óceánja
Egyensúly
kölcsönös előny létezése
harmadik kő, mit az élet a térbe hajított
kapcsolódás istennője
adás és elfogadás
elvétel és elengedés
művészet ő, mindenek felett
az élet művészete
ellensúlya Zavar
elmealatti áramlatok
félelem ura
bezúduló őrület
bosszúéhes erőhatalmú káosz
ösztön, irgalmatlanság, éhezés, szükség
ő az erő és ő a gyöngeség is
elhagyatottság, kitaszítottság, kényszerű magány
Igazságosság
megfontolás útja
az életből fakadó negyedik virág
tudat istennője
belső és külső érzék
megkülönböztetés és minta ő
éles ész, tudás királynője
ellenfele Mohóság
erőszak és kényszer
háborúisten
rabszolgák és rabszolgatartók védelmezője
nagy hóhér és elítélt
üldőző és zsákmány
könyörtelen, rideg
ragadozó
Szabadság
a tett végtelen ösvényei
az élet utolsó, ötödik eszköze
fény istennője
választás, felelősség, elköteleződés
hivatás, örökség, hagyomány
meghatározatlan sors
formáló és forma
ikertestvére Rabság
szokás és beletörődés
ismétlődő idő őrzője
órákból épült tornyában
szívsorvasztó
időemésztő
elhantoló
elmeketrec
e tíz körén túl
csak Nagy Titokzatosság
Forrás, haláltalan világ
Magam hozzád rendelem.
A lépcső alatti gyrososhoz mentem, hogy még a vonatom előtt egyek valamit. Ott azt láttam, hogy egy ázsiai férfi tört magyarsággal Jézusról prédikál. Mögötte egy nagy hordozható asztalon sok étel és ital (félliteres ásványvizek, és két nagy, elektromos lábos, lezárva, eldobható tányérok, kanalak). A mutatványt 20-30 jobbára igen csórónak tűnö, részben talán hajléktalan ember hallgatta, de a szemüket majd mindannyian az ételre szegezték. Éhesnek tűntek. Nagyon megharagudtam rájuk. A gyrosos csaj ki volt borulva, azt mondta, már nem bírja hallgatni, nagyon hosszan csinálják. Leültem, hogy megegyem a kajámat, közben nagyon dühített ez a helyzet, és azon gondolkodtam, mit lehetne csinálni. Végül így sikerült – nem vagyok vele maximálisan elégedett, de azért nem rossz. A lépcsőházi fantáziám az, hogy oda kéne szervezni valamilyen kajaosztó szervezetet, mondjuk a Budapest Bike Maffiát, hogy érkezzenek meg sok kajával és azt osszák szét bármiféle feltétel nélkül az ott álldogálók között.
Az első fickó, aki be akarta védeni őket, azzal érvelt, hogy 31 éve osztják az ételt. Én a helyükben nem lennék büszke arra, és inkább titkolnám, hogy 31 éve próbálom egy rossz kutyaidomár módszereivel kereszténységre szorítani embertársaimat.
Petri György: Tojástükör
Hogy mit akarok e szőrtelen nyetegek
markai közt?
E szőrtelen arcú bevivők karmaiban?
Mit lehet itt akarni? Szarni? Marni? Maradni?
Én itt lakom, miért én menjek ki?
Ez az ország legalább annyira az én országom.
Menjenek ők ki,
ha feszélyezi őket a társaságom.
Homályos föltételeket nekem
többé nem szabnak.
Szeretném, persze, ha jönne Oz,
a játékmester, a varázslóterem
főgondnoka egy kis villogó-durrogó
hazugsággal.
De Oz nem jön. Ugyanis Oz nincs.
Senki nem jön.
Mindenki egyedül
várja álmatlanul,
a díszpárna spirálján,
a szem össze-vissza jár a félsötétben.
Várja, amit vár.
Csöndet magunknak!
Miért gondoljuk, hogy ilyen ocsmány
korszak nem volt még? Miért ne lett volna?
Feleljünk magunkért.
A régészek, kik ha megtalálnak
egy Arany összessel, két szénné sült
tükörtojással a gázsparhelten,
majd megállapítják:
jellegzetesen magyarkori temetkezés.