Fuchs Brúnó, mezítlábas filozófus

“Üres az a filozófiai beszéd, amely nem gyógyít egyetlen emberi gyötrelmet sem. Épp, ahogy semmi haszna az orvoslásnak, ha nem űzi el a test betegségeit, a filozófiának sincs haszna, ha nem űzi el a lélek szenvedését.”
Epikurosz

Helló!

A filozófia gyakorlati, hétköznapi alkalmazása foglalkoztat.

A filozófiai megközelítés segíthet, ha az ember nehezen alakít ki bármiféle érdeklődést, ha kényelmetlenül sokat unatkozik vagy aggódik, vagy ha úgy érzi, eltévedt, elakadt az élet káprázatos útvesztőjében. Ha ilyen cipőben jársz, segítő beszélgetést, együttlétet ajánlok.

Ha a világ kihívás elé állít bennünket, többnyire felkapcsolunk. Totális készenlét üzemállapotba állunk, a racionálisabbak áttekintik a rendelkezésre álló erőforrásokat, kicsit ugrálunk, csinálunk pár bokakörzést bemelegítésnek, aztán döntünk és cselekszünk, gyorsulni kezdünk a cél felé: a megoldás felé, amitől, gondoljuk, majd nyugtunk lesz megint. Van, hogy ez beválik, de gyakran csak ideig-óráig.

Amennyiben tartósabb megoldásokra vágyunk, cselekedjünk épp ellenkezőleg:  lassítani érdemes.

Lassítani, sőt, akár teljesen meg is állni egy időre.

Nem menekülni, nem cselekedni.

Megállni.

Körülnézni.

Lassan.

Lépésről lépésre engedni, hogy friss kép alakuljon ki.

Talán a kihívás nem is olyan fenyegető, vagy igazából nem is kihívás, hanem lehetőség.

Vagy akár ajándék.

Fura dolog a figyelem. Tonális összetettségében a zenei hangra hasonlít. Nyugodt, fókuszált, józan és derűs figyelem szükségeltetik. Érdeklődésünk tárgya gyakran szenvedélyes érzelmeket is ébreszt bennünk. Filozófusként finom csippentőfogással eltartjuk magunktól, és egy veterán természetbúvár szelíd, barátságos kíváncsiságával és merengő humorával tekintünk rá. Talán félhangosan még dudorászunk is hozzá valamit.

Jómagam úgy vélem, ha lehet egyáltalán mondani valamit arról, hogy mire való az ember, akkor azt, hogy az ember éneklésre született. Úgy látom,  aki tényleg jól érzi magát a bőrében, az akármit is csinál: énekel. És lehet, hogy táncol is.

Az emberi élethelyzetekre alkalmazva a filozófiai megközelítés néha olyan, mint afféle fordított empátia. “Mi lenne, ha ez nem az én élethelyzetem lenne, hanem valaki másé? Mit gondolnék, ha, ahogy az angol mondja, nem lenne kutyám az adott futamban? Milyennek látnám, ha ez nem az én tragédiám, hanem valaki másnak a vígjátéka lenne?” Ami nem jelenti azt, hogy filozófiai morfondírozás közben tilos elérzékenyülni: ha erős érzelmekkel találkozunk, tisztelettel és türelemmel bánunk velük, és amikor már megengedik, ugyanazzal a játékosan érdeklődő szemmel vesszük szemügyre őket.

Segítek neked abban, hogy ezt a gondolkodásmódot a saját életedre, dolgaidra (vagy bárki máséra) alkalmazd, és ha mindkettőnknek megfelel, gyakorolhatunk együtt, amíg már önállóan is megy, vagy amíg úgy döntesz, hogy elég.

*

Miután megszülettem, az életem vett pár meredek fordulatot az eleje táján, így aztán, mondjuk úgy, általában nem a legjobb formámat hoztam.

Fogalmam sem volt, hogy mit akarok, de azt elég pontosan tudtam, hogy mit nem.

Így lettem (tizenhét évesen) disszidens. Angliában kértem és kaptam menedékjogot. Kilenc évig éltem ott.

Közben  szereztem két diplomát filozófiából egy jónevű egyetemen. Aztán az élet áramló örvényei, amelyekre akkoriban többé-kevésbé rábíztam magam, visszavittek az óhazába, ahol ezután segítettem felépíteni és aztán lebontani egy családot, majd odataláltam a jelenlegi családomba, amiben elégedett vagyok.

Egészen a negyvenes éveim közepéig nem igazán tudtam, ki vagyok, így az életemet hosszú időn keresztül az határozta meg, hogy mi nem akartam lenni, hogy milyen homályos elgondolásaim voltak az irántam támasztott elvárásokról, meg hogy mi esett jól.

Szerencsés kalandok sora kellett ahhoz, hogy fokozatosan életképes viszonyt alakítsak ki a működési zavaraimmal, és hogy néhány különösen önkárosító szokásomon hangoljak egy keveset. Volt köztük sok gyereknevelés (nyolc gyerekem van, a legidősebb 26, a legfiatalabb 3 éves), többféle terápia, testmunka, sámáni trükközések, vitatkozás és közösségépítés az interneten, egy 200-éves vályog parasztház felújítása, most újabban egy kisvárosi családi ház lakályossá tétele, meg a playback színház, és mindig aránylag sok zene.

Bár az egyetem összességében inkább kellemetlen élmény volt, azért sok érdekes gondolkodó szövegeit olvastam, másokkal találkoztam és beszéltem is, és azt hiszem, tanulmányaim során legalább ezt a fontos, bár egyszerű leckét megtanultam:

Ha tényleg meg akarom találni a tájékozódási pontokat, akkor jól teszem, ha nem bízom a nyilvánvalóban, és megpróbálok friss szemmel tekinteni mindenre. Ez a meta-orientációs válasz.

Több mint húsz évvel később úgy látom, ez a tudás máig hasznosul: új, fontos dolgokat tanulok az életem középpontjához közel eső témákról, és bár ez nem csak annak köszönhető, hogy megtanultam valamiféle “filozófiai technikát”, mégis, a gondolkodásmód, amit meghökkentő, felzaklató helyzetben elő szoktam venni, fontos szerepet játszik benne.

*

Dolgozhatunk a tatai irodámban, vagy nálad, esetleg máshol.

Az első, szabadkasszás alkalom 90-perces szokott lenni; célja, hogy eldöntsük, hogyan tovább.

Ha mindketten úgy döntünk, hogy folytatjuk, akkor megállapodunk a keretekről. Aránylag rugalmas vagyok.

Ha eddig elolvastad, gondolom valamennyire foglalkoztat a dolog. Örülök, ha megírod.

Fuchs Brúnó
mezítlábas filozófus

holist@gmail.com

*

Köszönetet mondok feleségemnek, Verának.