Az én Diszkordiám / My Discordia

[ENGLISH BELOW]

Ma reggel észrevettem, hogy fogytán a holland kakaó is.

Általában, ha sikerül, a Malom Diszkontban próbálom venni, ott olcsó és jó, megbízható minőség, ilyen háztájiba kiszerelt jelöletlen műanyag háromnegyedkilós zsákban van, szeretem ezt is, bár a nagy zsákon nyilván volt márkajelzés.

Erről az jutott eszembe, hogy mennyi mindent elrontok ebben a karanténosdiban. Hogy tegnap voltam a Malom Diszkontban, mert a neszkávét is ott veszem, ott mindig van az a bizonyos fajta, amit a Verus legjobban szeret… de kakaót nem vettem.

Hogy ha komolyan venném ezt az egészet – indult be bennem valami ilyen kicsit karcos, lemezszerű dolog – akkor már rég táblázatos, áttekinthető formában feldolgoztam volna a szükségleteimet, és akár a mai felgyorsult világunk informatikai lehetőségeit is igénybe véve optimalizálnék, és akkor biztos sikerülne akár egy hétig is nem kimenni, ami eddig… hát, nem sikerült. Mondjuk van már kesztyűm (eddig még egyszer sem sikerült magammal vinnem) meg maszkom (tegnap kaptam Emesétől, nekem varrta!).

Aztán bevillant, hogy lehet, mégsem az egyetlen megoldás mindezt kudarcnak, kevésségnek, elégtelen felelősségvállalásnak tekinteni.

Itt van például a Dani, aki hetek óta a hibafával szekíroz, ami állítólag “kidobja” a logikai alapokon álló, csalhatatlan megfejtést…

És akkor az jutott eszembe, hogy pontosan úgy, ahogyan azt szokásom mondani, hogy nekem csak a testem van, és hogy nem vagyok hajlandó önmagamat egy ilyen (olyan-amilyen, korlátozott kapacitású és elég bugos) biológiai hardweren futó, de ideális esetben a maximálishoz tartó mértékben tudatos és racionális szoftvernek tekinteni, úgy ettől a fajta hideg, összpontosított, maximális racionalitásra törekvő attitűdtől is irtózom.

Mert, egyrészt, tegyük fel (de meg ne engedjük!), hogy olyan a világunk, hogy benne az optimális stratégia legtöbbnyire és nagy átlagban ez, a maximális racionalitás, erőforrástervezés, stb. – hát akkor én inkább választanék valami szuboptimális megfejtést, mert az optimálissal lehet, hogy sokáig élhetnék jó egészségben, csak asszem nem akarnék…

Másrészt pedig (ebből táplálkozik az undor nagyobbik része), a zsigereimbe, az izomzatomba, a kötőszövetembe, a csontjaimba íródott világnézet, a realitásérzékem erőteljesen diktálja, hogy még csak nem is ilyen a világ. Valójában a világban felszámolhatatlan szerepe van az intuíciónak, a szerencsének, a káosznak és (ajajjhűha) egyfajta értelemben még a mágiának is.

Mostanában többen is kérdezték, hogy mit jelent az, hogy Diszkordiánus vagyok.

Hát, van mitológiánk, istennőnk (kettő is!), de nem ez a lényeg. Hanem a három alapelv: az Erisztikus Elv, az Anerisztikus Elv, és az Erisztikus és az Anerisztikus Elv Illuzórikusságát Kimondó Elv. Az angol Wikipédia teljesen korrekt összefoglalót ad:

“Az Anerisztikus elv a látszólagos rend elve; az Erisztikus elv a látszólagos rendezetlenség elve. A rend és a rendezetlenség egyaránt az ember által alkotott fogalmak, és valójában mesterkélt, mesterséges felosztását adják a tiszta káosznak, amely a megkülönböztetések szintjénél mélyebben található.

“Agy”-nak nevezett fogalomalkotó készülékünk segítségével a realitást a realitásról alkotott ideáinkon keresztül szemléljük. A realitásról alkotott ideáinkat a kultúránktól kapjuk. A realitásról alkotott ideákat tévesen kinevezzük realitásnak‘, és emiatt a felvilágosulatlan emberek állandó megrökönyödésben élnek annak következtében, hogy más emberek, és méginkább más kultúrák, képesek máshogy látni a “valóságot”.

Igazából csak a valóságról alkotott ideák eltérőek. A Valódi, Igaz Valóság mélyebb szinten van a fogalmak szintjénél. A világot olyan ablakokon keresztül nézzük, amelyekre négyzetrácsokat (azaz fogalmi rendszereket) rajzoltunk. A különféle filozófiák eltérő négyzetrácsokat használnak. Kultúrának nevezzük olyan emberek összességét, akik mind elég hasonló négyzetrácsot használnak. Az ablakon keresztül a káoszt nézzük, és a káoszt a négyzetrácsunk pontjaihoz viszonyítva értelmezzük. De a rend a négyzetrácsban van. Ez az Anerisztikus elv.

A nyugati filozófia hagyományosan a különféle négyzetrácsok összehasonlításával, illetve az egyes négyzetrácsok tökéletesítésével foglalkozik, abban a reményben, hogy egyszer majd megtaláljuk a tökéletes négyzetrácsot, ami teljes egészében leírja a valóságot, és ennek következtében (mondják a felvilágosulatlan nyugatiak) igaz lesz. Ez illúzió: a Diszkordiánusok Anerisztikus illúziónak nevezik. Vannak hasznosabb és kevésbé hasznos négyzetrácsok, vannak szebb és csúnyább négyzetrácsok, vannak kellemesebb meg kellemetlenebb négyzetrácsok, etc. De egyik sem lehet Igazabb, mint akármelyik másik.

A rendezetlenség egyszerűen az egy adott négyzetrácson át nézve egymáshoz nem kapcsolódó információk összessége. De, akárcsak a “kapcsolódás”, a “nem-kapcsolódás” is egy fogalom. A hím, akár a nős, a szexhez kapcsolódó idea. Azt mondani, hogy a hímség a “nősténység hiánya”, vagy fordítva, megállapodás kérdése, metafizikai szempontból esetleges. A “nem-kapcsolódás” mesterséges fogalma az Erisztikus Elv.

Az a hiedelem, hogy “a rend igaz”, a rendezetlenség pedig hamis vagy valahogyan helytelen, az Anerisztikus illúzió. Ha ugyanezt a rendezetlenségről állítjuk, az az Erisztikus Illúzió.

Mindebből az következik, hogy a (kisbetűs) igazság definíciós kérdés az épp használatban lévő négyzetrács alapján, míg a (nagybetűs) Igazság, a Metafizikai Valóság, teljesen független a mi négyzetrácsainktól. Válassz ki egy rácsot, és azon át nézve a káosz egy része rendnek, egy másik része rendezetlenségnek fog látszani. Válassz másikat, és ugyanaz a káosz más rendet és más rendezetlenséget fog mutatni.”

Üdvözlégy, Érisz!

Köszöntsük mindannyian Discordiát!

*

This morning I noticed that the Dutch cocoa powder was also running low.

Usually, if I can, I tend to buy it from the Mill Discount Store, it’s cheap and a good, reliable quality. It’s in these home-made looking plain plastic bags, 750 g each, which I also like, although the large bag that these small ones were filled from probably did have a logo on it.

And then this made me think of all the things I fuck up in this game of quaranteen. I went to Mill’s yesterday, to get instant coffee, because that’s another thing I tend to buy there: they reliably have the particular kind that Vera likes the most… but I forgot to buy cocoa.

If I were taking this whole thing more seriously – this slightly scratchy record started up inside of me – I would already have a comprehensive and clear table containing all my needs, and I might even use the IT tools of our accelerating world to optimise, and then I would succeed at not going out for a week – something I have not managed to do so far. Okay, I now have a pair of gloves (though I forgot to take them with me every time so far) and I have a mask (my friend Emese made it for me, personally, yesterday!).

Then it suddenly dawned on me that perhaps interpreting this as a failure, as not being enough, as an insufficient level of taking responsibility, is not the only solution.

There’s also Daniel, who’s been pestering me with fault tree analysis for weeks, which, apparently, just “crunches out” a perfect solution based on logic…

And then I thought that, just the way I have a habit of insisting that I am composed only of my body, and that I am unwilling to consider myself to be a piece of software running on this biological hardware (such as it is, with its limited capacities and general bugginess), which, in the ideal case, can approximate maximum awareness and rationality, this kind of cold, concentrated attitude of aiming for maximum rationality is also something that makes me shudder with revulsion.

Because, on the one hand, let’s assume (but not accept!) that we live in a world in which, in general, on average, in the long term, the optimal strategy is indeed maximum rationality, resource planning, etc. – well, I think I’d personally go with some sort of suboptimal solution, because, although following the optimal strategy might make me live the longest in the best of health, I think I would not want to…

And on the other hand (and this is where most of the revulsion comes from), my world-view, the sense of reality that experience has written into my guts, my muscles, my connective tissue and my bones strongly dictates that the world we live in is not like that. I’m pretty sure that intuition, luck, chaos and (oboy-oboy!) in a certain sense even magic have ineliminable roles to play.

A number of people have asked me recently what it means that I’m a Discordian.

Well, we do have a mythology, goddesses (two of them!), but that’s kind of beside the point. It’s the three principles: the Eristic Principle, the Aneristic Principle, and the Principle that the Eristic and the Aneristic Principles are Both Illusory. Wikipedia provides a perfectly clear summary:

“The Aneristic Principle is that of apparent order; the Eristic Principle is that of apparent disorder. Both order and disorder are man made concepts and are artificial divisions of pure chaos, which is a level deeper than is the level of distinction making.

With our concept-making apparatus called “the brain” we look at reality through the ideas-about-reality which our cultures give us. The ideas-about-reality are mistakenly labeled “reality” and unenlightened people are forever perplexed by the fact that other people, especially other cultures, see “reality” differently.

It is only the ideas-about-reality which differ. Real (capital-T) True reality is a level deeper than is the level of concept. We look at the world through windows on which have been drawn grids (concepts). Different philosophies use different grids. A culture is a group of people with rather similar grids. Through a window we view chaos, and relate it to the points on our grid, and thereby understand it. The order is in the grid. That is the Aneristic Principle.

Western philosophy is traditionally concerned with contrasting one grid with another grid, and amending grids in hopes of finding a perfect one that will account for all reality and will, hence, (say unenlightened westerners) be true. This is illusory; it is what we Erisians call the Aneristic Illusion. Some grids can be more useful than others, some more beautiful than others, some more pleasant than others, etc., but none can be more True than any other.

Disorder is simply unrelated information viewed through some particular grid. But, like “relation”, no-relation is a concept. Male, like female, is an idea about sex. To say that male-ness is “absence of female-ness”, or vice versa, is a matter of definition and metaphysically arbitrary. The artificial concept of no-relation is the Eristic Principle.

The belief that “order is true” and disorder is false or somehow wrong, is the Aneristic Illusion. To say the same of disorder, is the Eristic Illusion.

The point is that (little-t) truth is a matter of definition relative to the grid one is using at the moment, and that (capital-T) Truth, metaphysical reality, is irrelevant to grids entirely. Pick a grid, and through it some chaos appears ordered and some appears disordered. Pick another grid, and the same chaos will appear differently ordered and disordered.”

Hail Eris!

All hail Discordia!

Connections // Kapcsolódások [HUN below]

A few months ago, at the winter solstice, I had a vision.

In a state of deep meditation I ascended to an all-encompassing, god-like view of our biosphere (not for the first time, so I wasn’t utterly awestruck), and saw it this time as a network of individualities sparkling with cryptic fire and connected by living, pulsing, golden filaments. The message was clear: living beings and connections between living beings constitute the greatest part of what’s important in this universe, and if we deem anything else to be of importance, we do so only on account of its connection with the process of emerging and ongoing and dissolving living beings and their fractally ramifying interconnections.

It was ten days before China’s ominous New Year’s Eve communication. I had no inkling of what was to come, although there was, in me and around me, a strong sense of “change is coming”.

It seems to me this is also the message of the last few days, for me it is, anyway: the sea that we are sailing is composed of our connections to other living beings and their manifold interconnections, and now that there is a storm, battening down the hatches and shortening the sails translates to checking and testing and revitalizing our connections: in the months to come we may well need them to survive. So let’s start thinking and talking, thinking and talking about the important stuff, the suppressed beefs, the resentments, the issues of trust, but also the hidden sympathies, the glossed over losses and the pleasure and the gratitude: know who you can rely on and who is likely rely on you, because those reliances may well have to bear some serious weight in the near future.

*

Néhány hónappal ezelőtt, a téli napfordulón, látomásom volt.

Mély meditatív állapotban addig emelkedtem, amíg mindent látó, már-már isteni nézőpontból nem láttam a bioszféránkat (nem először történt velem ilyesmi, úgyhogy nem fagytam le rémületemben). Ezúttal titokzatos, szikrázó tűzzel villódzó, pulzáló-élő-aranyló szálakkal összekötött csomópontok hálózatának láttam. Világos volt az üzenet: a mi univerzumunkban az élőlények és az élőlények közötti kapcsolódások adják a fontos dolgok túlnyomó részét, és ha bármi mást is fontosnak tekintünk, hát csak annyiban, amennyiben a megformálódó, önfenntartó majd feloldódó élőlényekből és a köztük fraktálosan bokrosodó kapcsolódásokból összeálló folyamathoz így vagy úgy közük van.

Ez tíz nappal Kína vészjósló szilveszteri bejelentése előtt történt. Fogalmam sem volt, mi közelít, bár bennem és körülöttem is erősen éreztem valamiféle nagy nekiindulást.

Most úgy látom, ugyanez az üzenete az utóbbi napoknak is, nekem biztos hogy az: a tenger, amin hajózunk, valójában a más élőlényekhez és a közöttük zajló számlálhatatlan kölcsönhatáshoz való kapcsolódásaink szövedéke, és most, hogy kitört a vihar, a csapóajtók lekötözése és a vitorlák megkurtítása voltaképpen azt jelenti: ellenőrizzük, tegyük próbára, élesszük fel a kapcsolódásainkat: a következő hónapokban az életünk múlhat rajtuk. Kezdjünk el tehát gondolkodni és beszélni, de a fontos dolgokról ám, az elfojtott haragról, a neheztelésekről és a bizalmi problémákról, de ugyanígy az eltitkolt szimpátiákról, a félretolt-elhanyagolt veszteségekről, az örömről és a háláról is: tudjuk, hogy kire számíhatunk, és azt is, hogy kitől várhatjuk, hogy ránk fog számítani: könnyen lehet, hogy a közeli jövőben szükségünk lesz az ilyen ‘számítások’ minden teherbírására.